2013. december 29., vasárnap

Fura tárgyat láttak lebegni Hortobágy fölött

Ma délután három óra magasságában egy korong alakú lebegő tárgyat lehetett látni Hortobágy község fölött. Az azonosíthatatlan repülő tárgy, -vagyis UFO- a vásártér környékén lebegett egy ideig, majd eltűnt az égboltról. A jó idő miatt a helyszínen tartózkodó turisták is észre vették a nem mindennapi látványt, ők készítették az alábbi képeket. 



A képeken az látszik, hogy a fémes tárgy már-már természetellenesen stabilan áll a levegőben és nem változtatja pozícióját. A jelenlévők mikor észrevették az UFO-t, elsétáltak arra a helyre, ahonnan elvileg pontosan alá lehetett volna látni, de legnagyobb meglepetésükre, mikor felnéztek, csak a tiszta eget látták és pár chemtrial csíkot húzó utasszállító repülőgépet.

Többen egy fura érzésről számoltak be, amit akkor éreztek amikor a tárgy feltételezett pozíciója alatti területen sétáltak.

"Egy nyomasztó érzés fogott el, amikor kiszálltunk a kocsiból, kicsit meg is kellet támaszkodnom az ajtóban. Olyan volt mintha egyszerre nagyon sokan figyeltek volna és egyszerűen megbénultam ettől." - mondta egy fiatal férfi.

Egy házaspár szerint: "Kicsit olyan volt, mintha nyáron rosszul lettünk volna a nagy melegben, de azért olyan meleg nem volt."

A jelenségről megkérdeztünk több magyarországi idegenkutató szervezetet, de választ egyenlőre nem kaptunk. Amennyiben felveszik velünk a kapcsolatot (a magyarországi szervezetek), cikkünket azonnal frissítjük.   

1 megjegyzés:

Időpont: 2013. december 30. 8:54 , Blogger Laczkó Kornél írta...

Miért, ha a földönkívüliek veszik fel veletek a kapcsolatot, nem írjátok meg? :)

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal